BENSŐ KÖR

Égi iránytű az élethez


MEGJELENT ANDREA WEAVER BENSŐ KÖR CÍMŰ DÖNTÉST SEGÍTŐ ÚTMUTATÓJA

Olvass tovább

Válaszok életünk döntéseihez


Példaképeim mind átadták a világnak, amit tudtak. Persze csak olyan dolgokat, melyekkel nem lehetett visszaélni. Tiszta dolgokat, melyekkel előbbre juthatott, aki meghallotta, és úgysem hallotta meg, akinek nem szólt. De odaadták a tudásukat. Nem titkolták, nem tartogatták és nem osztogatták annak, aki szerintük megérdemelte. Rábízták a világfolyamat eseményeire, hogy mi legyen belőle, hová jusson, hogyan szökkenjen szárba.
Iránymutatásukat követve szerettem volna egy egyszerű, átlátható módszert létrehozni, mely önállóan is könnyen kezelhető. Persze néha jól jön a segítség. Előfordul, hogy szükségünk van megerősítésre. S bár a Benső kör maga a megerősítés, tudom, hogy nehéz észrevennünk és elfogadnunk, amikor általunk külsőnek tartott erők kifejezetten hozzánk szólnak. Ezért használata közben egymáshoz is fordulhatunk, de akár képzett, tudó segítséget is kérhetünk hozzá.
Hosszú utat járt be, mire elkészült.
Szerettem volna közös munkaként létrehozni alkotó olvasóimmal. Csodás képeket kaptam tőlük a segítő lapokhoz, de a jog, és egyéb agyafúrt emberi útvesztők miatt, minden igyekezetem ellenére, végül mégis az összes részletét egyedül kellett megvalósítanom. Így önálló, homogén energiája lett, mint a többi könyvemnek, de közben egybe is olvad velük. Nem csak a szavak, de az általam festett képek is hordozzák ezt az energiát. Élvezet és kaland volt minden egyes ecsetvonás, mert varázslatos benső világokat járhattam be közben. Mikor teljesen elkészültem vele, és odaadtam a nyomdának, alig egy óra múlva üzenetet kaptam a kínai étkezde szerencse sütijében:

”Most már mások is segíthetnek Neked.”

Így tehát, most már segíthettek. Használjátok, élvezzétek, és ha kell, küzdjetek meg Önmagatokért az oldalán! Léte átszövi létünk dimenzióit, szabadsága megerősíti őt, feladata kötelezi.
Éljetek hát vele képességeitek szerint örömmel és szeretettel!

Andrea Weaver

Kezdjük!

BENSŐ KÖR

Égi támogatás benső utunkon


Nem tudjuk, merre haladjunk tovább? Képtelenek vagyunk dönteni? Jól jönne egy kis segítség, sugallat, rávezetés?
A Benső kör útmutatása biztosan elvezet lényünk rejtettebb szegletein keresztül a megoldáshoz.
Életünk során személyiségünk összetevői különböző módokon nyilvánulnak meg, mikor az élet változásaira reagálunk. Megvan a maguk speciális reakciója minden lépésünkben. Az útmutató használata során könnyedén kiderül, hogy bizonyos problémáinkban melyikük hátráltat vagy segít bennünket az előrehaladásban.

Mi zajlik belső világunk zárt színpadán?

Ha igazán jó kedélyű, őszinteségre sarkalló időt szeretnénk tölteni barátaikkal, az útmutató az együttlét fénypontja lehet, de egyedül is remekül használható.
Az útmutatót 488 támogató lap és Andrea Weaver írónő 99 festménye teszi izgalmassá, az együtt töltött időt pedig felejthetetlenné. A csomagban az 56 lapos Andrea Weaver kártyacsomag önmagában is használható.
Az egyedülálló személyiségfejlesztő és nehézségekben támogatást nyújtó eszköz használata során nincs vesztes, mindenki csak nyerhet.

A Benső kör használatához NEM SZÜKSÉGES asztrológiai képzettség, de még ismeret sem. A Benső kör nem asztrológiai módszer, csupán a zodiákusokban foglalt személyiségjegyeket alkalmazza.

A készlet terapeuták munkájához is ajánlott.

Megrendelő


Kattintson, hogy eljusson a megrendelő oldalra



Alkotó olvasóink képgalériája


Képzés


A Benső kör prototípusát többször is kipróbáltuk. Ilyenkor igyekeztem a háttérbe húzódni, hogy lássam, hogyan működik. Néhányan úgy érezték, nem ártana, ha egy-egy klónom is bele lenne csomagolva minden egyes Útmutatóba. Nem értettem egyet, de azt beláttam, hogy egy terapeuta részvétele nyilván megkönnyíti mindenki dolgát. Aztán még inkább másképp láttam a helyzetet: egy terapeuta dolgát nagyon is megsegítené a Benső kör. Előadásaim alatt többen megkérdezték, hogy dolgozhatnának-e vele, és hol tanulhatják meg mélyebben a használatát.
Így született meg a Képzés gondolata, melynek elsődleges és legfontosabb pontja, hogy a Segítők személyes specializáltságát, tudását, egyéniségét hangsúlyozzuk ki a folyamat során. Hangsúlyozzuk, alapnak tekintjük, és semmiképpen sem elnyomjuk.
Minél több különleges energia olvad össze az Útmutató rezgésével, annál színesebb megoldások születnek majd, mint ahogy nincs két egyforma hópehely sem.
Így, ha eljössz, hogy jobban beleláss a Benső kör rendszerébe, ne felejtsd otthon pótolhatatlan, különleges Önmagadat sem. :)

Képzési időpontok:

Nagy szeretettel várunk az előadásokon, a BENSŐ KÖR életvezető útmutatót megismerő üléseken és a lelki mélységekbe lenyúló BENSŐ KÖR PATRÓNUS KÉPZÉSeken.

BENSŐ KÖR életvezető és önismeret-fejlesztő útmutatót megismerő ÜLÉS: ahol segítő támogatást, választ kaphatsz aktuális nehézséged megoldására egy égi kapocsként működő eszközzel.
„Égi segítség benső utunkon.”

BENSŐ KÖR PATRÓNUS KÉPZÉS: az Útmutató mélyebb rétegeinek megismerése saját használatra, esetleg, mások segítésére, és azoknak, akik segítő munkát végeznek, így nagyszerűen beépíthetik a már kialakult tevékenységükbe.

A létszám limitált, ezért a programok alatt jelzett módon (telefon, e-mail) előzetes jelentkezést kérünk a részt venni vágyóktól.
A BENSŐ KÖR útmutató a programhelyszíneken megvásárolható.
A részvételi díjakat a terem bérleti díjak befolyásolják, ezért az aktuális programra való jelentkezéskor tudjuk pontosan megmondani őket.


Az újabb képzések szervezés alatt állnak.

Vásárlói vélemények


„Fantasztikus volt az este. A Benső Kör egy csoda. Szívből gratulálok hozzá.”
B-né H. Erika/Keszthely

„Hátborzongatóan működik. Olyan, mint egy különleges élőlény, aki mindent tud rólam.”
K. Anikó/Budapest

„A te kedves, szolid, csendes energiád járja át és ad akkora pofont, hogy elég elbírni! Nem csak a feltett kérdésre kaptam választ, hanem minden olyan dologra, ami a feltett kérdéssel összefügg és elakadást okoz. Hihetetlenül működik! Hála és köszönet ezért a különleges alkotásért! Nagyon sok ember találja meg segítségeddel a válaszokat élete legfőbb kérdéseire!”
V. Edit/Sopron

„Tegnap megcsináltam egy kört, fantasztikus volt. Azt gondoltam, hogy működni fog, na de hogy ennyire! Néha a hideg is kirázott, köszönöm Neked!”
F. Erika/Szentendre

„Több évtizedes gordiuszi csomók látszanak oldódni olyan, de olyan szépen és finoman!!!! Fantasztikus!!! Hálásan köszönöm!”
K. Veronika/Zalaegerszeg

„A Benső Kör csodálatos!!! Olyan varázsa van, hogy leírva látod a válaszokat. A barátnőim azt kérték, minden évet ezzel zárjunk. :)”
T. Kriszta/Kalocsa

„A Benső kör sokkal hamarabb tudja, mit akarok kérdezni, mint az megfogalmazódott volna bennem.
Könnyekig meghat, mennyire belelát az ember lelkébe!!!”
Köszönet érte, igazi Érték!!!”

Sz. Mária/Budapest

„Kedves Andrea! El szeretném mondani a tapasztalataimat a Benső kör ülés kapcsán. Az életfeladattal kapcsolatosan kérdeztem és számomra akkor érthetetlen és nem oda illő üzenetek jöttek ki, mint pld., nemet kell mondanom valakinek azért, hogy később ne haragudjak magamra és hogy az igazságért nem kell harcolni. Úgy tűnik a munkahelyemen pont aktuálisak lettek ezek a mondatok. Szóval bejött!! Nem tudom mivé fajul a dolog, elég ijesztő, de azt hiszem ki kell állnom a véleményem mellett. Utólag így köszönöm a lehetőséget.”
E. Emőke/Pápa

„Benső Kör által ismét csodát élünk. Ismét bizonyítékot kaptunk arról, hogy a történéseink jó része a szemünk elől rejtett, láthatatlan világban zajlik.”
K.Veronika/Zalaegerszeg

„Nekem egyre nagyobb "meglepetésekkel" rukkol elő a Benső Kör. Volt rá példa, hogy telefonon beszélgetek valakivel. Hallgatom a problémákat és közben kevergetem a Te kártyáidat. Aztán húzok egyet és OTT az üzenet. Világosan, érthetően és tökéletesen passzol ahhoz, amiről beszélgettünk. Nagyon hálásak a segítő szavakért, pedig én csak felolvasom őket. Szerintem fantasztikus!!!!”
T.Krisztina/Kalocsa

„Tegnap meg volt az első Benső kör saját egyéni műhelyem.
Csodálatos volt a lányok kisebb "sokkot" kaptak a válaszoktól.:-)
Nagyon- nagyon működik. Nekem különösen sokat adott, hiszen bizonyos lapok értelme a képzést követően, így nyert még mélyebb értelmet. Legerősebb tapasztalatom, hogy mind a "Segítő" lapok, mind az "Eszköz" lapok milyen mély hatást és kapcsolatot adnak a már dobott kártyákkal.”

I.Edina/Győr

„Beavattuk a barátnőimmel a Benső kört egy közös hétvégénken. Nem tudom mennyi időn keresztül "köröztünk", de a lányok teljesen nyitottak voltak és elképesztő válaszok érkeztek, melyek nem csak arra a pillanatra szóltak, hanem túlmutattak azon. Köszönjük szépen, áldás Rád!”
F.Krisztina/Budapest

„Nagyon jól éreztem magam (Benső kör műhely) és úgy gondolom mindannyian hálásak vagyunk ezért az együttlétért. Szerencsésnek, áldottnak éreztem magam, hogy ott lehettem. Egy nagy ajándékként éltem meg.”
V.Ilona/Nyíregyháza

Gondolatok Andrea Weavertől


A MEZŐ

A sok Benső kör önismereti műhely után azért csak bebizonyosodott, hogy a BENSŐ KÖR nem játék. Ez mindenki véleménye, aki valaha is beleállt a folyamatába, kezdve a bevizsgáló cég alkalmazottaitól a kérdést feltevő, bolygónkon küldetést teljesítő lelkekig. Na, de hogy miért kellenek akkor a kristályok a doboz tetejére, mi értelme a „játéklapon” való ténfergésnek, ha sem győztes, sem pedig értelem nincs a folyamatban
Hát, kedves egybegyűltek, inkarnációs pályatársak és elcsigázott benső vezetők, imhol a válasz: a kapcsolat miatt ülünk össze, és választ szeretnénk az eszközhöz kapcsolódó morfogenetikus mezőtől, pontosabban a fensőbb szféráktól, ha úgy tetszik magasabb szintű ÉNünktől, ami sokunknak oly távoli, mintha a Százholdas Pagonyt emlegetnénk. A célunk az, hogy meghalljuk az onnan érkező suttogást. S bár igaz, hogy mindegyik dimenzió minden pillanatban jelen van körülöttünk, de azért nem árt, ha az áthallásban segít néhány aprócska eszköz (és ha ásványról van szó, tulajdonképpen mindegy is a mérete), melyeket a Teremtés óta mindig is alkalmaztak a magasabb szintek a dimenziók közötti könnyebb átjáráshoz (Lásd: Andrea Weaver: A fényhozó, benne Lucia és Amenti termei).
Ezért történt aztán, hogy elkerülhetetlenül szükség lett a doboz tetején feszítő „játéklapra”, rajta mind a 12 személyiségrésszel, és nélkülözhetetlenné váltak a kapcsolathoz a kristályok. Amikor minden résztvevő kiválaszt egyet közülük, vagy hagyja, hogy a többiek választása után neki valamelyik megmaradjon, és ráteszi a csillagjegyére, igazán akkor váltja meg a belépőt a Benső kör-be, és nyitja meg felfelé a kör, de később sokkal inkább henger alakú energiacsatornát, ami aztán gondolkodás nélkül becsatlakozik a már emlegetett morfogenetikus mezőbe. Így aztán, függetlenül attól, hogy lépünk vagy sem, a körbe ülőkhöz egyenként kapcsolódó kristályok a maguk speciális belépőkódjaikkal (egészen addig, míg együtt vannak a lapon, s ha egyedül ülünk le egyetlen kristállyal, akkor is) megerősítik az égbe sugárzó energetikai kapcsolatot.
Úgy, mint kezdetben, és azóta is mindig ezen a különös bolygón.

Ui: És ami a pagony részét illeti a dolognak, tényleg a kérdés mélységétől és komolyságától függ, hogy a magasabb, pozitív dimenziók válaszolnak, vagy Mici Mackó… ;)


AZ ŐSZINTESÉG

A Benső kör Önismereti Műhelyeken igazi segítséget kapni csak teljes megnyílással lehet. Át kell, hogy hasson a nehézség, hogy áramlásai lehozzák nekünk az igazi útmutatást. Ha felületesek vagyunk, mi is csak körülbelüli, felületes választ kapunk. De miért is gondoljuk, hogy mások problémái kevésbé hasonlítanak a miénkre? A probléma kifejezés gyökere egy görög szó. PRO BALLO - az jelenti: oda-dob. Az élet az ölünkbe dobja a nehézséget, és higgyétek el, nem nagyon válogat. Mindenkit hasonló dolgokkal szórakoztat, legfeljebb csak másik ruciban. Ha nem így lenne, rögvest fátylat dobhatnánk az empátiára, és esélyünk sem lenne megérteni egymást. Meg kell értetnünk, hogy nincs mit szégyellnünk.

„A közös színpad közös sorsot ad.
A közös probléma, közös döntéseket.
A közös álmok közös repüléseket.”
(A jövő krónikája)

Ezért beszéljünk bátran, ágyazódjunk bele a bennünket nehezítő körülmények energiájába, mert a ráhangolódáshoz és a megnyíláshoz erre van szükség. Komolyan kell vennünk a kérdést, hogy a Válaszolók bennünket is komolyan vegyenek. Az igazi nehézség az, ami nem hagy bennünket békén, amiről igenis van mondandónk, hiszen vele kelünk, vele fekszünk.
Ekkor a válasz is tökéletes lesz.
Hogy több időt kell szánni rá? Egy cseppet se sajnáljuk!
Az IDŐ csakúgy, mint a PROBLÉMA, csupán illúzió.
Semmi más nem számít kizárólag a tapasztalás és az abból fakadó fejlődés.


A JÖVŐ

A Benső kör munkacíme sokáig: MOST volt. Nem kifejezetten azon marketing célból, hogy MOST vedd le a polcról és MOST vedd meg, hanem a válaszok időbeni elhelyezése miatt. A válaszok jelen nehézségeinkre vonatkoznak, ezért semmilyen formában nem nevezhetjük a Benső kör-t a jóslás eszközének. Csak úgy mellesleg megjegyezném, hogy jósolni amúgy is kozmikus bűntett. Különben is nehéz megadni az irányt egy olyan autópályán, ami még meg sem épült. Hiszen a JÖVŐ minden pillanatban változik az őt alakító rengeteg AKARAT eredményeként. És különben is:

„Mikor éppen jó a jövő? Nincs ilyen.
A jövő olyan, amilyen.
Viselnünk kell az éppen olyanságát,
mint a gyermeket, kit mi hoztunk a világra.”
(Calumnia)

Ám itt jön egy hatalmas DE! Mert néha bizony mégis olyan lapot húzunk, melyet nem tudunk értelmezni. Valahogy nem simul nehézségünk medrébe. Hát igen…
A tapasztalat azt mondatja velem, hogy az alkalom adott a KAPCSOLATRA, és ezt a kapcsolat ki is használja, amikor olyan információt akar közölni velünk, melynek ugyan még nincs ott az ideje, de hamarosan várható a felhasználásának aktualitása. De ne gondoljunk hosszú időre: pár nap, esetleg egy hét, vagy kettő a bekövetkezés időpontja, amikor a megkapott jó tanácsot felhasználhatjuk. Érdemes hát odafigyelni, mert nem mindig érthető ugyan egyből, de az biztos, hogy előbb-utóbb biztosan érthetővé lesz az üzenet.
Mert ok nélkül semmi sem történik a világunkban.

Lépj kapcsolatba velünk


Ha szeretne üzenetet küldeni, kérjük töltse ki az alábbi mezőket:
   
Név:
Cég:
E-mail:
   
Üzenet: